Harmony elhúzódott, és a kukába dobta a kissé véres gézt, még mindig a fiú leheletétől szédülten.
Nathaniel a fekete színű csőnadrágja farzsebében kutakodott, majd egy kis bénázás után remegő kézzel előhúzott egy doboz piros Marlboro cigarettát és egy matt fekete öngyújtót. Kiszedett egy szálat a csomagolásából, karcsú ujjaival rózsaszín, még sebes szájába illesztette, majd meggyújtotta. Olyan művészien hatott az összkép ; egy szikár szőkésbarna fiú amint egy orvosi szobában ül és dohányzik. Semmi különleges, sőt.. De Harmony mégis rabul esett a pillanatnak, s megbabonázva nézte ahogy Nathan letüdőzi, majd kifújja a szürke, gomolygó füstöt. Amint elért hozzá a szaga, magához tért.
- Hé, te mégis mit csinálsz? - ordított rá elborult arccal. Mindig is cigaretta-ellenző volt, hiszen dédpapája, kit olyan nagyon szeretett tüdőrákban hunyt el, keserves szenvedések közepette.
- Nem egyértelmű? - kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel Nathaniel.
- Te őrült! Meg akarsz halni? - Harmony már nyúlt is, hogy kikaphassa a fiú kezéből a cigit, de ő félúton megragadta a lányt. Már megint olyan szemtelenül közel voltak egymáshoz.
- Egyszer úgy is meghalok. Onnantól már nem mindegy, hogy most vagy később? - duruzsolta komoly arccal, miközben kék és barna színű íriszeit a lányéba mélyesztette.
Harmony zavarba jött a hirtelen komorságtól, a súlyos szavaktól, és az újbóli közelségtől. Tekintetével az ő alkarját szorító fiú csuklóját szuggerálta mikor valamiben megakadt. A gyönyörű hófehér bőrét néhol két-három centis vágások borították.
Ahogy Nathanielnek feltűnt mit néz a lány olyan nagyon, elengedte őt. Harmony gyengéden ölébe vette a fiú kezét, majd ujjbegyeivel végigsimított a forradásokon. A fiú bőrét lefedte a libabőr, talán még tarkójánál is felálltak a legrövidebb hajszálai. Sóvárgott a lány érintéséért, de tudta hogy ez nem helyes. Ő már többé nem bízhat senkiben, nem kötődhet senkihez sem, hiszen az élet a legnagyobb csaló, és ha valaki ellene szegül, akkor egyszerűen megsemmisíti, összeroppantja majd darabokra szedi az illetőt.
A bent töltött négy nap alatt Harmony már valamennyire tudott alkalmazkodni annyira az intézethez, hogy néhány rejtett zugot felfedjen magának, hiszen ebben mindig is jó volt. Ilyen volt ez a kis retesz is, amely az igen csak terjedelmes udvar egyik fákkal benőtt szegletében helyezkedett el. Igazából ez csak egy nagy, mohákkal benőtt kő volt, s egy kis tornác terpeszkedett felette.
Harmony felmászott a tetejére, kezeit összekulcsolta térdei körül, és csak figyelte ahogy az átlátszó esőcseppek versenyezve értek földet, hogy a már különböző klikkekbe csoportosult társaik közé csobbanjanak. Arcán érezte a lágy, nyári fuvallat ellenségét, a fagyos, fákat csavaró süvítő szelet. Bő szabású kardigánját összehúzta maga körül, majd összerándult amint megérzett magán néhány befúvott esőcseppet. Hidegek voltak. És mégis olyan jólesőek. Akárcsak Nathaniel. Azok a forradások a csuklóján nem hagyták nyugodni a lányt. Ahogy a fiú egész léte sem. Olyan hétköznapinak akarta elkönyvelni magának, de egyszerűen nem sikerült. Az a sugárzó különlegesség amely csak úgy áradt belőle egyszerűen megvakította Harmonyt, még gondolataiban is.
- Hé - halott egy hangot. Ijedten kapta oda fejét, majd megpillantott egy csurom vizes Nathanielt.
- Gyere ide, gyorsan! - sürgette, majd arrébb csúszott a sziklán hogy odaférjen mellé, a fedett kis zugába. Azt a vastag, vörös és fekete kockás plédet amit idő közben magára csavart, úgy helyezte hogy legalább a fele lefedje a fiú nedves hátát és vállait.
Nathan gyönyörű, kék és barna színben pompázó íriszei most sötétebbek voltak ; a kék rettentően csodálatosan hasonlított a dühös, tomboló égre, mely most sötéten hányta magából a hideg esőcseppeket. A barna egészen olyan volt mint a lány haja. A Harmony elgondolkodott egy pillanatra, hogy vajon a fiút is így izgatja az ő szeme színe?
Dús, sötét szempilláiból akárcsak a könnyek, úgy folytak le arcán a kövér esőcseppek. Harmony nem tudta türtőztetni magát, és ujjbegyeivel olyan óvatosan törölte le a vizet a bársonyos bőr felületről, mintha az bármelyik pillanatban megrepedhetne, és darabjaira hullhatna, egészen pontosan az ő markába.
Érezte, ahogy a fiú megremeg érintése nyomán.
Olyan különös érzés volt ott, az intézet udvarán ülni a szakadó esőben, a szürkülő nyári, viharos égbolt alatt.
- Tudod - kezdte Harmony, és tekintetét mélyen belevájta a fiúéba - , mióta itt, vagyok te vagy az első, aki úgy tekint rám mint egy
igazi emberre. Köszönöm. - Nathaniel meghökkent. Hiszen ez a lány olyan kedves, olyan jó ember. Milyen teremtmény lehet az, aki ellen tud neki állni?
- Én.. - Harmony látta hogy a fiú tekintete megenyhült, - nagyon zavarna, ha rágyújtanék egy cigire? - nyögte ki végül. Hangján tisztán érződött hogy nem ezt szerette volna mondani.
- Ha.. ha szeretnél. - Még saját maga is meglepődött, hogy ezt válaszolta, csak egyszerűen kikívánkozott, annyira megesett a fiún a szíve.
Immáron ma másodszorra látja a következő mozdulatsorozatot ; előveszi a piros dobozt, a matt fekete öngyújtót, egy szál cigarettát, majd ajkai közé szorítja, meggyújtja, letüdőzi és kifújja a szürke füstöt. Ahogy a szag elért Harmonyhoz, és orrán beszívta a levegővel együtt, eltüsszentette magát. Ezután csak annyit hallott, hogy Nathant hatalma alá keríti egy röhögőgörcs.
- Mi az? - néz rá kérdő tekintettel a lány.
- Ez a tüsszentés.. - mondja, majd ismét rájött a nevetés - Olyan cuki volt. Mint.. egy kiscica. - Olyan szépen csilingelt a hangja, még a röhejes szavak kiejtése után is.
- Hé, ez nem is vicces! - Harmony durcásan fordult el tőle, mire a fiú oldalról átölelte, majd maga felé fordította. Mélyen a lány szemébe nézett.
- Tudod, már az első pillanattól kezdve.. - Harmony szíve csak úgy zakatolt a testében, és úgy érezte bármelyik pillanatban kiszakadhat bőre alól, de arra nem jött rá hogy miért. - Hapci - imitált tüsszentést végül Nath, ahogy kifigurázta a lányt, majd ismét elröhögte magát. Harmony csak még ennél is sértődöttebben belebokszolt a fiú vállába.
- Olyan szemét vagy!
- Tudom - kuncogott megállás nélkül. - De most már ideje lenne visszamenni, mielőtt megfázol - mondta, majd megfogta a lány kezét, a pokrócot a fejük felé tartotta, majd visszamentek a rideg épületbe.
Sziasztok!
Először is szeretném megköszönni a rengeteg visszajelzést és a sok dicséretet amit kaptam, mind nagyon jól esik!
Remélem ez a fejezet is tetszett, és nem okoztam csalódást.
Ha megfogott a történet, iratkozzatok fel, vagy csatlakozzatok a Facebook csoportba!
Brooklyn xx